A karácsony más országokban

 

Ahány nép, annyiféle szokás.

Kezdjük talán Angliával. Ott már októberben elkezdik a készülődést, szintén feldíszítik az utcákat, hasonlóképpen, mint nálunk. A karácsonyi képeslapokat már egészen korán, december elején elküldik egymásnak, a gyerekek pedig 24-én kikészítik a piros harisnyát, amibe a Santa Claus a kéményen leereszkedve beleteszi az ajándékokat. Ebből is láthatod, hogy náluk csak 25-én kezdődik a karácsony. Délelőtt templomba mennek, s majd csak azután bontják ki az ajándékokat. Ezt követi az ünnepi ebéd, egyik fő jellegzetességével, a tipikus angol karácsonyi pudinggal, melynek valójában köze sincs a pudinghoz, hanem egy aszalt gyümölcsökből, narancsból, mazsolából, fügéből és aszalt szilvából készített édességet kell elképzelned.

Aztán ott van Írország. Itt még furcsább a karácsony a miénkhez képest. Az írek már december 13-án kezdik az ünneplést, ezt nevezik Little Christmas-nek, azaz Kis Karácsonynak, majd 25-én gyertyákat állítanak az ablakokba, feldíszítik a karácsonyfát, whiskyt készítenek a Télapónak, a rénszarvasainak pedig répát. Majd kibontják az ajándékokat és úgy 2-3 óra körül ülnek asztalhoz, hogy elfogyasszák az ünnepi ebédet.
Menjünk tovább, lássuk például Ausztriát. A bécsi utcákon karácsonyi zene szól, a főtereken óriási karácsonyfákat állítanak. December 16-tól megkezdődik a Bécsi Szimfonikusok karácsonyi koncertsorozata. Egyébként ebben az országban is 24-én este ünnepelnek, s amíg a szülők a fát díszítik, addig a nagyszülők elviszik a gyerekeket.

Oroszországban megint egészen eltérőek a hagyományok. Ott december 31-én - ami nálunk a szilveszter - díszítik fel a fát, s az ajándékokat se nem a kis Jézus, se nem a Télapó, hanem a Fagyapó, más néven Gyed Maroz hozza.
Következzen Franciaország. A franciáknál, akárcsak nálunk, a szenteste családi ünnep, viszont náluk az éjféli mise társadalmi eseménynek számít, s amíg mindenki távol van és üres a ház, addig a Karácsonyapó a megtisztított, kikészített cipőkbe belecsempészi az ajándékokat. Nekik is van jellegzetes édességük, éppúgy, mint az angoloknak, s ez nem más, mint egy fahasábot ábrázoló, behűtött csokitorta, a fatörzs.
Ne maradjon ki Németország sem. Az utcákat és üzleteket itt is feldíszítik, majd december 4-én, Borbála napján a vázákba aranyesőágakat raknak, mely karácsonyra kivirul. Ők is feldíszítik szentestére a karácsonyfát, s ők is megajándékozzák egymást, itt viszont az ajándékot a Karácsonymanó hozza. Tipikus karácsonyi ételük a libasült és a püspökkenyér.

Végül, de nem utolsó sorban az Egyesült Államokban nagy hagyománya van ennek az alkalomnak. Jellegzetes amerikai ünnep a Hálaadás, mely november utolsó csütörtökén elhalványítja a karácsonyt. Hálaadáskor a családok az 1620 novemberében az újvilágba érkező zarándokokra emlékeznek. Az ezt követő héten kezdődik a karácsonyi készülődés, amikor is a Fehér Ház előtt hatalmas karácsonyfát állítanak, melyen a gyertyákat az elnök és a felesége gyújtják meg. A családok közösen töltik el a szentestét, az ajándékokat pedig csak úgy, mint Angliában, a Santa Claus hozza.

Ez a kis bemutatás csak néhány országra vonatkozott, de ebből is láthatod, mennyire sokszínűen és változatosan ünneplik az emberek a karácsonyt.

 

 

Zorilla

A világ legbüdösebb állata

 

Ha a zorillát megtámadják, végbélnyílása környékén lévő mirigyeiből kellemetlen szagú váladékot spriccel támadójára. 285 mm hosszú.1,4 kg súlyú. Afrikai szavannákban, ligeterdőkben elterjedt. Rágcsálókkal és nagy rovarokkal táplálkozik. Emlős állat.

Hárpia

A világ legfélelmetesebb állata

 

A hárpia a sasok között a legerősebb. Képes majmokat és lajhárokat zsákmányolni és a magasba röpíteni. 100 cm hosszú. A hímek súlya 4,4 kg a nőstényeké 6,1 kg. Ezt a madárfajt kipusztulás fenyegeti.

 

Latinéra

A halálból feltámasztott őskövület

 

Dél-Afrikából 1938-ban akadt az első példány hálóra. A tudósok megdöbbenve fedezték fel, hogy a hal 90 millió évvel ezelőtt kihaltnak hitt halcsalád képviselője. 1,9 m hosszú. Súlya 90 kg.

  

Feketenyakú köpködő kobra

A halál páros sugárban érkezik

 Az afrikai kobrák legfélelmetesebb faja a köpködő kobra. Védekezéskor felemelkedik a földről és halálos pontossággal, kettős sugárban erős mérget fecskendez ellensége szemébe. Hossza 1,5 m-től 2 m-ig terjedt. 3,9 kg súlyú.

 

Kaszavakígyó

A világ legnagyobb méregfogai

 Ez a nagy testű kígyó bőrének gyönyörű mintázatával természetes élőhelyének színeihez kiválóan alkalmazkodik. A kaszavakígyó 1,8 m-re is megnőhet.Félelmetes, kampó alakú, 5 cm-es méregfogai vannak. Harapáskor 20 ember elpusztításához is elegendő mérget fecskendez áldozatába. Harapása, belső  vérzéseket okoz. Mérge ideg méreg.

5.o

 Pc őrület

A 2002-es év egyik legjobb Star Wars játéka született meg az Activision és a LucasArts jóvoltából.

Újra Kyle Katarnnal szállhatunk szembe a Birodalommal, és megakadályozhatjuk a Shitek gonosz terveit.A játék folyamán ezek a személyek segítenek a főhősnek:Jan Ors, Lando Calrissian, Luke Skywalker.Tervünket sok erős fegyver segíti. De sajnos az alapfegyverek között nincs a fénykard és jedi erőnk sincs.Ebben a játékban is megtalálható a jellegzetes Srar Wars  rész,egy tanítvánnyal és  egy mesterrel is meg kell küzdenünk.


Mi így értékeltük a játékot:

Grafika:95%

Zene/Hang:100%

Játékélmény:99%

Kategórián belül:100%

Összhatás:100%

 

Mi kell a játék futtatásához?

 

Hát bizony ez a játék egyik hibája mert jó videókártya és gyors gép kell ahoz hogy jól lehessen játszani.

Gépigény:-minimum             :-600 Mhz

                                                           -128 MB RAM

                                                           -600MB HDD

-D3D

Végül néhány cheat:először írd be: devmapall. Ez a cheat lehetővé teszi a következő kódok használatát:

god- isten mód

 notarget- nem látnak az ellenfelek

give all- összes fegyver

setforceall 3-összes jedi erő bekapcsolása

 noclip- átjárás a falakon

 undying-999 életerő

give armor-999 pajzs

npc spawn x- az x helyére ezek a nevek írhatók be: luke, desann, tavion,jedi,

jedi2, jeditrainer,   reborn, rebornfencer, rebornacrobat, rebornboss, galak_mech, swamptrooper, swamptrooper, rockettrooper,stormtrooper

saber color x-fénykard színének változtatása, az x helyére ezeket a

színeket írhatod be: yellow, red, blue, orange, purple.

 

Petrovics Erik, Scherer Tamás 6.b


Riport Ágoston Lóránttal, az iskola új rajz tanárával

 -Riportot szeretnénk készíteni. Megengedi, hogy feltegyek néhány kérdést?

-Igen, persze.

-Mi a kedvenc színe?

-Mindegyiket szeretem, de a legkedvesebb szín számomra a kék.

-Mi a tanár úr hobbija?

-A fotózás.

-Melyik a kedvenc állata és miért?

-A kutya, mert hűséges.

-Sok iskolában tanított már?

-Igen, pl. Árpád-házi Szent Erzsébet

-Meddig szeretne itt dolgozni?

-A nyugdíjig.

-Melyik a kedvenc osztálya?

-Nincs kedvenc osztályom, mindegyiket egyformán szeretem.

-Mindig szívesen rajzol?

-Mindig.

-Van külön rajzszobája?

-Igen, egy műterem.

-Köszönöm, hogy válaszolt kérdéseimre.

 Török Zsuzsanna 6.b

 

Bemutatkozik az 5. osztály

Mindannyian nagy izgalommal vártuk a tanévkezdést, mert az új épületben új osztályfőnökkel és új tanárokkal kellett megismerkednünk, nem beszélve az új tantárgyakról. Összesen 30-an vagyunk, ebből 13 lány, és 17 fiú. Osztályfőnökünk Jancsikin Jován tanár úr. Egy kicsit szigorú, de igyekszünk megfelelni a követelményeinek, és így jó kapcsolat alakulhat ki közöttünk. Közülünk sokan járnak különböző délutáni szakkörökre: táncra, judo-ra, futballra, kézilabdára, sportgimnasztikára, hangszer- és zeneórákra (zongora, szintetizátor, szolfézs), kézműves szakkörre.


Néhány érdekesség a Bajnokok Ligájából

 

 

Góllövőlista:
8 gólos: Crespo (Internazionale), F. Inzaghi (AC Milan)
7 gólos: Makaay (Deportivo La Coruna)
5 gólos: Andersson (Olympique Lyon), Ayegbeni (Maccabi Haifa), Rossi (FC Basel),
4 gólos: Djordjevic (Olimpiakosz), Guti (Real Madrid), Di Vaio (Juventus), Moreira (RC Lens), Owen (FC Liverpool), Van Nistelrooy, Verón (Manchester United)

 

Rúgott gólok:
17 - FC Valencia
16 - Manchester United
15 - Real Madrid
13 - FC Barcelona
12 - AC Milan, FC Basel, FC Liverpool, Internazionale, Juventus, Maccabi Haifa, Olympique Lyon

 

 

 

Az aktuális slágerlista

 

1 EMINEM             LOSE YOURSELF

2 T.A.T.U.           ALL THE THINGS SHE SAID

3 NELLY FEAT. KELLY ROWLAND DILEMMA

4 TRUCKS   IT'S JUST PORN MUM

5 ÁKOS         ALIG HITTED

      6 CHRISTINA AGUILERA FEAT. REDMA DIRRTY

      7 HOLLY VALANCE         DOWN BOY

       8 V-TECH                NE MÚLJON EL

9 SHAKIRA               OBJECTION

10 BLUE                 ONE LOVE

11 DOPEMAN                SZERETLEK IS + NEM IS

12 IN-GRID                TU ES FOUTU

13 ZANZIBAR         TÁNCOLUNK

14 MADONNA                DIE ANOTHER DAY

15 GANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL SZESZTILALOM

16 BUSTED                 WHAT I GO TO SCHOOL FOR

17 PINK             JUST LIKE A PILL

18 KYLE MINOGUE           COME INTO MY WORLD

19 ALEX FEAT. GALLUSZ NIKOLETT TE ÉLED ÁT

20 L.L. JUNIOR            RAGGAMOFFIN

 

Ábrahám Katalin 8.o

 


Humoros megszólalások
 

 -Húzd ki magad fiam , mint Szaros Pisti Jézus neve napján!

-Szép a haja tanár úr!- Elmégy te a francba fiam!

 -Még egy ilyen humor, és beírom a karót!

 -Mindjárt kapsz egy villanykarót!

 -Mehet a piros pont a  tarsolyodba!

 -Duguljon már el!

 -Szedd elő a józan paraszteszedet!

 -Jó étvágyat katonák!

 

A janicsárok felmentek Budára, elszaporodtak és elfoglalták a várat.

*** 

IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásáról személyesen gondoskodott

***

Arany János 1817-tól 1822-ig született.

***

A Hunyadi László olyan ballada,amelyben a főhőst feldolgozzák.

***

Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy belefulladt a Rodostóba.

Leonardo da Vinci két olasz földbirtokos volt a középkorban.

*** 

Petőfi egy szegény cselédlány és a magyar nép fia.

 ***

Petőfi úgy rohant a csatába, hogy jobb kezében a vers, bal kezében pedig a kard volt.

 ***

Kölcsey 1815 januárjától 1816 tavaszáig nem írt verset. Ebből az időszakból 3 verse maradt ránk.


 

HARRY POTTER ÉS A TITKOK KAMRÁJA

Valami gonosz visszatért a Roxfortba!

Harry Potter (DANIEL RADCLIFFE) nyári vakációja nem a legjobban sikerült. Nem elég, hogy nehezen boldogult túlzottan gondoskodó rokonaival, Petunia nénivel (FIONA SHAW) és Vernon bácsival (RICHARD GRIFFITHS) - továbbá nehezen tudott megbirkózni rokonainak a maga varázsos adottságaival kapcsolatos viszolygásával is -, még legjobb barátai, Ron Weasley (RUPERT GRINT) és Hermione Granger (EMMA WATSON) is mintha elfeledték volna: egyetlen levelére sem válaszoltak. Hirtelen azonban megjelenik szobájában Dobby, a házimanó, hogy figyelmeztesse Harryt, nagy veszély leselkedik rá a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola falai között.

Mint kiderül, Dobby annyira féltette Harryt a visszatéréstől, hogy még Ron és Hermoine válaszleveleit is elzárta előle. A manó minden próbálkozása ellenére az eltökélt Harry Ron és testvérei - valamint egy repülő Ford autó - segítségével kiszabadul a Dursley-ház sivár falai közül, és visszatér a Weasley-otthon melegébe.

Harry és Ron azonban gyanús körülmények között lekésik a kilenc és háromnegyedik vágányról induló Roxfort Expresszt, amely visszavinné őket az iskolába. A fiúknak cselekedniük kell a vészhelyzetben, nehogy elkéssenek az új tanév kezdetéről, s ezzel kivívják maguk ellen Piton professzor (ALAN RICKMAN) haragját, aki kizárásukat követeli, miután a Fordot a Roxfort elvarázsolt fúriafűz fájának kormányozzák.

Időközben híre terjed Harry elsősként véghezvitt hőstetteinek, így csakhamar az érdeklődés középpontjában találja magát. Új rajongói között megtalálhatjuk Ron kishúgát, Ginnyt (BONNIE WRIGHT); az elsőéves fotósaspiránst, Colin Creeveyt (HUGH MITCHELL); és - ami a leginkább idegesítő - a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli professzorát, Gilderoy Lockhartot (KENNETH BRANAGH).

Ő az a fiú, akit már sokan Harry Potterként emlegetnek, hiszen ő játssza a manapság legnépszerűbb ifjúsági könyv filmváltozatának főszerepét. Harry Potteről már négykötetnyi "anyagot" olvashattunk, de vajon milyen is az őt alakító Daniel Radcliffe?

Daniel Radcliffe 1989. július 31-én született Nagy-Britanniában. Édesapja Alan Radcliffe egy irodalmi ügynökség tulajdonosa. Bizony ő is egyedüli gyermek, mint Harry Potter, bár ő a szüleivel élhet, akik mindenben támogatják. És bizony egy művészgyereknek sok támogatásra van szüksége, a szüleinek pedig bizonyára nagyon sok türelemre, hiszen nem lehet valami könnyű egy olyan kisfiút nevelni, aki már 5 évesen színészválogatásokon érzi legjobban magát és akiért 12 éves korára már a fél világ rajong. Szóval, amikor elkezdte a színész pályát, nem mehetett hagyományos iskolába, ezért magántanuló lett. Bizony ő is olvasta a Harry Potter-sorozat darabjait még az előtt, hogy egyáltalán felcsillant volna a remény, hogy játszhat a filmben. Neki is tetszettt a történet és amikor megtudta, hogy megfilmesítik, tudta, hogy meg kell próbálnia a válogatást.

Sok száz gyerek közül választották ki Harry Potter szerepére, és amikor édesapjától megtudta, hogy ő kapta meg a szerepet, akkor elsírta magát. " Ez volt életem legfontosabb pillanata" - emlékszik vissza Daniel. A premieren kicsit izgult, vajon mit fognak szólni majd az emberek a színészi alakításához, de aztán megnyugodott a jó kritikáktól. Büszke a teljesítményükre és fantasztikus élményként éli meg az egész filmkészítést. Nagyon szeret a rendezővel beszélgetni, aki mindannyiukat komolyan veszi, ráadásul igazán jól összebarátkozott a két történetbeli társával is. Emma Watsont - aki Hermione Granger-t játssza - nagyon okosnak, Rupert Grint-et - aki pedig Ron Weasley bőrébe bújt - pedig nagyon-nagyon viccesnek találja. Elmondása szerint belsőleg is hasonlít Harry Potter-re, abban a tekintetben, hogy ő is szeretne egy saját baglyot tartani. Sokan csodabogárnak is tekintik, de ezt ő nem igazán érti. Szerinte ő egy igen vidám kisgyerek, még ha mások szerint mélabús ábrázattal tekint le a világra. És teljes mértékben hisz a varázslatokban. Most éppen pszichológusnak készül, de még van ideje dönteni. Szereti az állatokat is, van két kutyája is, nevük: Binka és Nugget. Kedvenc időtöltései a Playstation játékok, zenehallgatás (kedvenc együttesek: REM, U2), futás és a futball és az aerobic. Mint említettem, nem a Harry-szerep volt az első filmes munkája. Eljátszotta korábban Copperfield Dávid szerepét is, ráadásul együtt játszott Pierce Brosnannal a Panamai szabó című filmben. A Copperfield Dávid - első nagy szerepe - után így nyilatkozott róla a film producere: "Különösen érzékeny ember, akiben van egy nagy adag ártatlanság és természetesség. Sokan félnek a gyerekszínészekkel való munkától, de az ő esetében erről szó sincs. Többek között azért választottuk őt, mert igen figyelmes és kedves fiú, és ez teljesen természetes nála, ezeket a tulajdonságait maximálisan hozni tudja a vásznon is. Harry Potterként is megnyilvánul kiváló humorérzéke, tele van élettel és energiával."Visszatérve Danielre, ha autogrammot szeretnétek tőle, akkor írjatok a következő címre:

Daniel Radcliffe              c/o 'Harry Potter And The Chamber Of Secrets' Productions
Leavesden Studios         P.O. Box 3000
Leavesden, Herfordshire             WD2 7LT
United Kingdom


 

Rejtvény

 1. Egészítsd ki a két szót két magánhangzóval úgy, hogy értelmes szavakat kapj!

 B . R .                B . R .

 2. Házi rágcsáló + ligeti üdülőhely = ?

  3. Egészítsd ki egy keresztnévvel!

 K…..MÁNYOLÁS

 Egészítsd ki ugyanazzal a 3 betűvel!

BIT…

HAR…

 

Nacsa Zsolt 7.b