Néhány szó Deszkről

1490-ben Dezk néven említik először. A török hódoltságot túlélte;1746-ban kiszolgált szerb határőrök telepedtek itt meg. 1801-től a báró Gerliczy-család tulajdona. A szőregi csata során teljesen leégett, majd hamarosan újjáépült. A klasszicizáló, később kibővített volt Gerliczy-kastélyban tüdőkórház működik, 10 hektáros parkjában értékes öreg fákkal és cserjékkel; ritka különlegesség az épület előtti kocsányostölgy sövény. A klasszicista görögkeleti szerb templom 1859-ben, a neogótikus római katolikus templom 1904-ben épült. Az utóbbi oltárait, szószékét és a keresztúti stációkat tiroli mesterek faragták, az üvegablakok insbrucki műhelyben készültek. Figyelmet érdemel az 1929-ben emelt mintaszerű községi típusiskola. Népességének már csak mintegy kilencede szerb nemzetiségű.

Deszk község Szegedtől 9 km-re a 43-as főút mellett fekszik. Lakossága: 3143 fő. A közösség fejlődését, fiatalodását, bővülését segíti a nagyváros, Szeged közelsége, a Marospart által biztosított kellemes klíma, a község tisztasága, nyugalma, valamint a művelődési, szórakozási és sportolási lehetőségeinek sokasága.

Ha többet szeretnél megtudni a faluról, kattints ide.