A SZEGEDI SZUPERINFÓ
KIKÖTŐJE
   


Hirdetési újságok Szegeden és a határállomásokon


Szeged körzeti Szuperinfó

A Hungária Szuperinfó ingyenes terjesztésû hetilaphálózat. A 70 körzeti, illetve városi kiadás 2,5 milliós összpéldányszámával szinte az ország egész területét lefedi. A lapcsalád tagjai 176 város, összesen közel 900 település háztartásába jutnak el. A társújságokkal kialakított hirdetéscsere útján további 350 ezer háztartás érhetõ el. A megrendelõ kívánsága szerint megoldjuk, hogy hirdetése egy városban jelenjen meg, bizonyos területen, kisrégióban, megyében, illetve az egész országban olvasható legyen. Ha a megrendelõ például Csongrád megye déli részét célozza hirdetésével, akkor a szegedi, makói és vásárhelyi Infókban összesen 104 ezer példányban a következõ településekre jut el hirdetése: Szeged, Újszentiván, Tiszasziget, Deszk, Algyõ, Sándorfalva, Szatymaz, Zsombó, Bordány, Domaszék, Mórahalom, Röszke, Hódmezõvásárhely, Mártély, Mindszent, Székkutas, Kishomok, Kútvölgy, Békéssámson, Makó, Kiszombor, Csanádpalota, Apátfalva, Magyarcsanád, Királyhegyes, Kövegy, Ambrózfalva, Csanádalberti, Óföldeák, Nagyér, Maroslele, Nagylak, Pitvaros, Földeák, Ferencszállás, Klárafalva.

A lapcsalád tagja, a hetente megjelenõ Szeged körzeti Szuperinfó minden második héten a környezõ településeken is olvasható. A színes nyomású információs lap valóban információs, nem põre reklámújság. A reklámok mellett közéleti, tényfeltáró és kulturális írásokat, színes és szórakoztató anyagokat közlünk. Ez a többlet hivatott elérni, hogy az olvasó ezeket keresve akkor is kinyissa a lapot, ha éppen nem hirdetéseket készül böngészni.
A Szeged körzeti Szuperinfó minden páratlan héten megjelenik Szeged közigazgatási területén, valamint Újszentiván, Tiszasziget, Deszk, Algyõ, Sándorfalva, Szatymaz, Zsombó, Bordány, Domaszék, Mórahalom, Röszke településeken 67 000 példányban. Páros heteken Szeged közigazgatási területén, 55 000 példányban.
A hirdetéseket, melyek színesek vagy fekete-fehérek lehetnek, személyesen, faxon, telefonon vagy e - mailben érdemes leadni.

A Szeged körzeti Szuperinfó hirdetési árai >>

A Szonda Ipsos vizsgálatai a Hungária Szuperinfó lapjaiban megjelent hirdetések kiemelkedõ hatását bizonyítják. A lap nyomdai elõkészítése, a nem készen érkezett hirdetések grafikai megformálása a szerkesztõségben történik. A nyomdai munkálatokat a Hungária Nyomda Rt.végzi, 47 grammos újságpapírra, ofszet rotációs eljárással. A terjesztés postaládákba történik, melyet a Dobozy-Berczi Bt. végez többlépcsõs, folyamatos ellenõrzés mellett.

Mit teszünk azért, hogy a Szeged körzeti Szuperinfó eljusson az olvasóhoz?
Olyan céget bízunk meg a terjesztéssel, mely erre szakosodott, és 9 éves tapasztalattal rendelkezik.
A terjesztés hatékonyságát három lépcsõs ellenõrzési rendszer méri hétrõl hétre:
1. A kiadó hatékonynak ítéli meg a terjesztõ cég saját ellenõrzési rendszerét, melynek során minden héten, megjelenésenként 287 lakásban szúrópróbaszerûen ellenõrzi a lap ottlétét.
2. Az olvasók és hirdetõk egyedi észrevételei alapján a kiadó és a terjesztõ minden valós vagy valósnak vélt reklamációt közösen megvizsgál.
3. A Szuperinfó külsõ – nem szegedi –, ellenõrzésre szakosodott céget bíz meg alkalomszerûen a terjesztés ellenõrzésével.
A három lépcsõs kontroll hatékony. A független mérések által is megerõsített adatok azt mutatják, hogy több év átlagában a lap 95 %-os biztonsággal jut el a terjesztési terület postaládáiba. A Szeged körzeti Szuperinfó és a Gulipán terjesztési parnere 6 éve a Dobozy és Berczi Bt.

Akár hiszik, akár nem, a lapkészítés, még ha reklámújság is, olyan, mint egy jó zene, egy elõadás a színházban, vagy mint egy kellemes bolt, ahová jó betérni válogatni. Vagy mint egy utazás. Mert utazik a megrendelõkre, s utazik az olvasóra. A tisztelt – de komolyan –reklámújságböngészõkre. Önökre. Halad, biznisz-szaga van, de éppen ezért szeretné a szerkesztõség, ha átsütne a lapon valami más is. Elszántságunktól és a terjedelmi korlátoktól függõen próbálunk ezekbe az oldalakba némi közéletet, közszolgálatiságot, horribile dictu, kultúrát csempészni.

Ül egyszer egy szerkesztõ a pizzériában, várja a pizzát, és látja, hogy ifjú leányoknak próbálnak imponálni fiatalemberek a másik asztalnál, de szegénykéknek semmi nem bír az eszükbe jutni. És akkor az egyik fogja a pizzaszószos kancsót és egyhajtásra kiissza azt. Az ifjú hölgyek meg bárgyún vigyorognak, mert nekik meg frappáns válaszlépés nem jut eszükbe. Nem mennek semmire, nem tudnak mit kezdeni egymással, képtelenek kommunikálni. Hát mi nem szeretnénk leragadni a szószivásnál, szeretnénk mondani valamit az olvasónak, amellett, hogy reklámokkal bombázzuk. Szeretnénk kommunikálni. Ha tudunk még egymásnak mondani valamit. Ha már lehet választani, akkor mondjuk el, nyomtassuk ki, az írás megmarad, s reményeink szerint maradunk mi is.

A Kertváros című melléklet szünetel

Idegennyelvű reklámújságok
Bazár

(Szeged, Békéscsaba, Gyula)

Segedinski Bazar – Szegedi Bazár, szerb nyelvű
Bazar – Bazár, román nyelvű

Bazár néven két idegen nyelvû hirdetési újságot ad ki a Gulipán 93. Bt. A szerb nyelvû információs kiadványt Röszke határállomáson, a román nyelvût pedig Nagylakon terjesztjük a külföldi bevásárló turistáknak direkt formában. A direkt terjesztési forma azt jelenti, hogy a határnál belépõ jugoszláv illetve román rendszámú jármûvek utasainak kezébe adja terjesztõnk a lapot. Mindkét lap formátuma A/4-es, a szerb nyelvû színes nyomású, a román nyelvû újság fekete-fehérben jelenik meg, mindkettõ kéthetente.
A román Bazar hirdetési árai >>
A szerb Bazar hirdetési árai >>

A lapok belsejében várostérképek találhatók. A térképeken minden hirdetõ telephelyét számozva jelölik, így a helyismerettel nem rendelkezõ külföldi vásárló is megtalálja az általa kiválasztott kereskedelmi egységet, szolgáltatót. A magyar nyelven leadott hirdetések fordítását külön díjazás nélkül készíti a szerkesztõség.

Nem túlzás, hogy az ötödik évfolyamát élõ Szegedi Bazár és a hároméves román Bazár a leghatékonyabb és egyedülálló hirdetési forma a szomszédos országok bevásárló turistáinak elérése érdekében. Ha ön nem akar kimaradni a bevásárló turizmus felfutó ágazatából, akkor a Bazár segít abban, hogy vásárlási szándékkal érkezõ szomszédaink önnél kössenek ki.


Technikai paraméterek
Szuperinfó Bazár
példányszám 55000 és 67000 5000
lapzárta kedd 16 óra kedd 16 óra
megjelenés szombat hétfő
tükörméret 274 x 412 mm 192 x 264 mm
rácssűrűség 100 lpi 150 lpi
nyomás rotációs ofszet színes ofszet színes
nyomda Hungária Nyomda Gulipán

A Kertváros című melléklet szünetel

KERESÉS A NETEN >> [Google] [Heuréka] [Góliát] [AltaVizsla] [AltaVista]

STéG levél Cikkek Ott, Hon Margó
Gulipán 93. Rampai - 2000.