|
A Szegedi
Kajak Kenu Sportegyesület 2000. évi Tisztelt Cégvezető!
Amikor az elkövetkező időszakban cégének jövőbeni megjelenését tervezi, kérem szíveskedjen figyelembe venni az alábbi lehetőségeket, melyeket az ország legnagyobb, kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeket elérő sportegyesülete kínál. A Szegedi Kajak Kenu Sportegyesület az egyesületek közötti országos rangsorban 1996-ban a harmadik, 1997-ben és 1998-ban a második, az 1999. évben az első helyet foglalta el. Versenyzőink közül Kajner Gyula ismét fantasztikus világbajnoki győzelemre vitte a 200 m-es négyest, így háromszoros világbajnokként és európa bajnokként a legjobb versenyzőnk. Fürdök Gábor a VB-n ötödik, az EB küzdelmeiben egyesben harmadik helyezett, korábban világbajnoki ötödik, európa bajnoki második helyezett, Páger Zoltán 1995-ben világbajnok, 1997-ben európa bajnok volt. Az atlantai olimpiai résztvevő Terhes Beatrix és a 97-es EB negyedik Terhes Tímea ismét együtt készülnek. A maraton válogatott ötszörös világbajnok és európa bajnok Bohács Zsolt célja a jövő évi maraton világbajnokság. Az ifjúsági világbajnokságon sikeresen szereplő fiataljaink - a világbajnok Joób Márton és Kálmán Marcell és a kétszeres VB bronzérmes négyesünk (Almási Gergely, Börcsök Balázs, Biczók Attila, Nógrádi Tamás) - a jövő zálogai. Utánpótlás korosztályaink magas szintű felkészültségét jelzi hogy minden szakágban és korosztályban eredményesen képviselve a szegedi színeket az Utánpótlás Országos Bajnokság pontversenyében második helyén végeztek. A gyermekek egyesületi felkészülése nemcsak az egészséges szellemi-fizikai egyensúly életmód alakító szerepe, a közösségi gondolkodás és a pozitív versenyszemlélet kialakítása miatt fontos, hanem azért is, mert a rendszeres sporttevékenység védőburkot biztosít a káros társadalmi hatások (drog, dohányzás, alkohol fogyasztás stb. ) ellen. Egyesületünk átlagosan 300 fős versenyzői létszámának szakmai irányítását hét kiváló edző végzi. Több mint száz fős pártolói tagságunk, együttműködésünk a felső-, közép- és alapfokú oktatásban résztvevő intézményekkel, népszerű nyári gyermektáboraink, rendezvényeink a szabadidősporttal, az egészséges életmód-alakítással kapcsolatosan tett sikeres erőfeszítéseinket támasztják alá. Adjon esélyt a sikerek és a népszerűség közös Ajánlatunk
1. Egyesületi névhasználat, amely tartalmazza az egyesület kajak-kenu sportágban való közszereplésének minden lehetőségét (továbbiakban leírtak szerint: 2.,3. pont), az egyesület Vízitelepén lehetséges reklámfelületek kihasználhatóságát, a rendszeres sajtó-megjelenést, a létesítmény szolgáltatásainak a cég dolgozói számára felajánlott szolgáltatási kör igénybevételét.
Értéke: 12.000.000,- Ft/év
2. Versenyzők sporteszközein, sportruházatán való megjelenés. 2/1. Válogatott versenyzők (Fürdök Gábor, Kajner Gyula, Bohács Zsolt, Terhes Beatrix, Terhes Tímea, Bohács Zsolt, Vajda Attila, Joób Márton, Almási Gergely, Börcsök Balács, Biczók Attila, Nógrádi Tamás) Jövő év fő nemzetközi versenyei: Olimpiai Játékok Sidney, Síkvízi EB Maraton VB Canada, 5x “A” típusú nemzetközi verseny Európában, Tavaszi nemzetközi regatta: Linz, őszi nemzetközi regatta: Stuttgart Értéke: 4.000.000,-Ft/év
2/2. Felnőtt, junior és ifjúsági versenyzők (7 fő ifjúsági válogatott, összesen: 75 fő) Főbb versenyek: Ifjúsági VB, Felnőtt, junior és ifjúsági országos bajnokság Szeged, válogatóversenyek Szolnok, Szeged, Értéke: 2.000.000,-Ft/év
2/3. Utánpótlás korosztályok versenyzői (kb: 200 fő, akik rendszeresen részt vesznek edzéseken, ebből kb. 140 indul az év fő versenyein) Főbb versenyek: Európai Reménységek Versenye, Utánpótlás országos bajnokság Velence, Diákolimpia Velence, Vidék bajnokság Szeged Értéke: 1.000.000,-Ft/év
3. Az egyesület Vízitelepén és eszközein való megjelenés
3/1. Vízitelep
Felső Tisza-part u. felé eső falán reklámtábla elhelyezés. 3/2.
Vizitelepen elhelyezett egyéb reklámlehetőségek. 3/3. Gépjárműveken elhelyezett reklámok (Mercedes 207, hajószállító) Járműveink folyamatosan és országosan (főbb helyszínek: Budapest, Győr, Velence, Tiszaújváros, Fadd- Dombori, Szolnok, Szarvas, stb), heti rendszereséggel, főleg Szeged és a környező megyékben járják az utakat. Külföldre nemzetközi versenyekre és edzőtáborokba (Ausztria, Németország, Jugoszlávia, Horvátország, Csehország) utazunk. 1 m2 Értéke: 60.000,-Ft/év
4. A létesítmény szolgáltatásainak használata
4/1. Túrázás, hajókölcsönzés, hajótárolás. Túraszervezés, hajószállítás, hajóbérlet a helyszín, a résztvevők száma, a túra időtartama alapján egyedi megállapodás szerint. Hajókölcsönzés Szegedre: kajak v. kenu 1 személyes 200,-Ft/óra kajak v. kenu 2 személyes 350,-Ft/óra kajak v. kenu 4 személyes 600,-Ft/óra Hajótárolás kajak v. kenu 1 személyes 800,-Ft/hó kajak v. kenu 2 személyes 900,-Ft/hó kajak v. kenu 4 személyes 1.200,-Ft/hó
Rendezvény 100 főre teljeskörű kiszolgálással (kívánság szerinti vendéglátó szolgáltatás), külső sportpályáink igény szerinti használatával. Értéke: 30.000,- Ft/nap
4/3. Pártolói tagság Öltöző szekrény, létesítmény használat. Értéke: 2000,-Ft/hó
4/4 Nyári napközis gyermektábor. A tábor naponta 7.30-tól 16.30-ig tart háromszori étkezéssel. Az egyesület nyújtotta összes lehetőség kihasználásával valamint uszodai, városi kulturális és egyéb érdekes programokkal Részvételi díj hetente (5 nap): 5500,-Ft Támogató cégnél dolgozók gyermekeinek 1. pont szerint 1 hét 30 fő ingyenesen 2. pont szerint 1 hét 15 fő ingyenesen egyéb 500.000,-Ft feletti szponzor részére 30% kedvezménnyel biztosítunk nyári táborozási lehetőséget.
A reklámok értéke az ÁFA-t nem tartalmazza!
Az egyesület - lehetőségein belül - partner a fentieken túl egyéb, a támogató Cég igényei szerinti együttműködés kialakításában. Ezek lehetnek barter jellegű együttműködések is, melyekben az egyesület reklám szolgáltatásai ellenében tárgyiasult javakat kaphatna. Néhány témakör, ahol az ilyen jellegű lehetőséget látunk az együttműködésre: - az Egyesület saját tulajdonú létesítményének hasznosításában, felújításában, javításában való közreműködés, - számítástechnikai területen a versenyzők számára kialakítandó oktatóközpont felszerelésében, - versenyhajó, lapát, kísérőmotoros vásárlás, - felszerelés, sportruházat.
Kérem szíveskedjen jelezni, hogy egyeztetésre kivel vehetjük fel a személyes kapcsolatot. Reméljük, hogy az ajánlatunk alapján megvalósuló együttműködéssel hozzájárulhatunk cége sikereihez.
|