|
Múlt és idea… A szegedi kajak-kenu sport ebben az évben ünnepli szervezett múltjának 50 és fennállását. A sportág legkorábbi szegedi képviselői azonban előbb, a történelmi újrakezdést megelőzően is szelték a Tisza hullámait. Az első emlékek 1935-ből maradtak ránk. Azóta egyesületek, egyletek, klubok, szakosztályok sora választotta ezt a csodálatos sportot Szegeden, fiatalok ezrei szálltak vízre esőben és szikrázó napsütésben, felfedezve azt a csodát, amit a mozgás öröme és a természet állandóan változó szépsége ad. A küzdelem, a győzelem és a kudarc, a társak és az ellenfelek nekik - nekünk - nem csak szavak, hanem tartalommal teli élmények, remények és emlékek, amelyekért érdemes-, érdemes volt- és érdemes lesz tenni. A legnagyobb nemzetközi eredményeket szegedi színekben elérő verenyzőink Európa-, Világ- vagy Olimpiai Bajnokságokon gyüjtöttek érmeket. Igy Hingl László, Csapó Géza, Svidró József, Darvas Miklós, Petrovics Kálmán, Bohács Zsolt, Kajner Gyula, Páger Zoltán kiemelkedő eredményeikkel járultak hozzá az egyesület sikereihez. A Szegedi Kajak Kenu Sportegyesület magáénak tekinti a múltat és a jelent. Olyan jövőképet rajzol, amelyben a sportághoz méltó eredmények megtartása mellett - az egyesület létesítmény adottságait kihasználva - komoly szerepet kapnak a kedvtelésből, egészségük megőrzéséért vagy a társaság kedvéért kajakozó-kenuzó sporttársak. A Szegedi Kajak Kenu Sportegyesület a régióban meghatározó szerepet játszik a vízisportokat - elsősorban a kajak-kenu sportot - rendszeresen űzők életében. A Felső Tisza-parton lévő létesítménye, mely az olajipar “Szabadidő Központja” volt éveken át, méreténél, elhelyezkedésénél és felszereltségénél fogva alkalmas mindazon célok megvalósításában való aktív részvételre, melyeket a pályázat kiírója megfogalmazott. Jelenleg szoros együttműködésben biztosítunk létesítményi feltételeket a Dózsa György Ált. Iskola, a JATE, a SZÉF; alkalmi együttműködésben a Felsővárosi Ált. Iskola, a Dugonics Ált. Iskola, az Alternatív Iskola, a Tanárképző Főiskola részére. Az egyesület vízitelepe 1950 óta ad otthont a kajak-kenu sport hívei számára. Az eredetileg is sportcélú üzemeltetésre épült létesítmény modern követelmények szerinti kialakításával járó beruházási költségek lényegesen alacsonyabbak egy új szabadidős központ létesítésénél. A jelenlegi infrastruktúra alkalmas alap arra, hogy fejlesztéssel magas szintű műszaki és szakmai követelményeknek eleget tevő létesítmény álljon a célkitűzések megvalósítására. Ezek a célok az alábbiak
- egészségvédelem, egészséges életmódra nevelés - ifjúság- és gyermekvédelem - rekreációs tevékenységek ellátása - mentálhigénés feladatok ellátása - természeti értékeink megismerése illetve védelme - környezetvédelem - prevenció, a különböző káros társadalmi hatások elleni küzdelem - a szabadidő hasznos eltöltéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételek megteremtése - fogyatékosok rendszeres sportolási feltételeinek biztosítása - az alsó-tiszai víziturizmus (természetjárás) fejlesztése - sportszakemberek képzésében való részvétel az érintett felsőoktatási intézményekkel közösen kidolgozott program alapján - a mindennapos testedzés nevelési-oktatási intézményekkel közös megvalósításához a helyszín biztosítása - mozgásgazdag életmóddal összefüggő sporttudományos felvilágosító tevékenység
Az egyesület közép-távú tervei között olyan nagyszabású fejlesztési terv megvalósítása szerepel, amelynek első lépcsőfoka a jelen pályázatban foglaltak megvalósítása és amelynek rövid leírását a bevezető részben tájékoztatásul szerepeltetjük. A terv elkészítésének motívuma, hogy a sportcélú létesítmény adottságainak megfelelően Szeged és közvetlen környezete részére a kajak-kenu versenysport mellett a fent megjelölt célkitűzések megvalósításához szükséges helyszínt biztosítsa. A helyhez kötődés és a rendszeres szolgáltatás biztos tudata egyfajta automatizmust jelenthet az igénybevevők számára, amely az eredményes szolgáltatás biztos alapja. A terv a következő létesítmények illetve lehetőségek megvalósítását tartalmazzák négy éves ütemezés szerinti kivitelezéssel: - kondícionáló terem, - fedett csarnok komplex hasznosítású labdajáték illetve gimnasztikai használatra 40x20 - csónakkölcsönző, vízitúra szervezés - szilárd burkolatú kispályás labdarúgó pálya - strandröplabda pálya - turul pályák - salakos teniszpálya - fedhető úszó tanmedence 10x25 m - rekreációs, mentálhigénés iroda - egészségvédelmi informatikai bázis - szálláslehetőség 24 fő részére
A Vízitelep Mit "tud" ma a Szegedi Kajak Kenu Sportegyesület Vízitelepe?
A közel másfél hektáros létesítmény ma első sorban lehetőség. Lehetőség mindazoknak az elképzeléseknek a megvalósítására, amelyek hosszú távon képesek a kajak-kenu sport helyi képviselőinek "otthont" biztosítani. Az elképzelések alapjául szolgál egyrészről a rendkívül eredményes és egymásra épülő rendszer szerint kialakított versenysport az utánpótlás neveléssel együtt, másrészről a növekvő igény a mozgásos szabadidős tevékenység - ezen belül a vizisportok - iránt, harmadrészt a létesítmény meglévő - felújításra, átalakításra szoruló - sportpályái, infrastruktúrális adottságai, szakember és eszközállománya.
|