A padlásszoba...

A ház

Hail to thee, blithe spirit! Lépj be kicsiny padlásszobámba. Nézz körül... Ez hát a hely, ahová a nap végén beülök, hátradőlök, és átadom magam a folyamatnak, mely révén szavak, színek, formák születnek. Lépj be és ismerj meg...

A Padlásszoba (The Attic)
az upstairs room-hoz up vezető stairs

A szobából a felhőkig

Didergett a szoba fagyos levegője, pedig az ablakon áttörő délután sugarai vakító fényporral szórták tele kongó gyomrát. Nem is gyomor...inkább fej. Két ablak, mint két szem, ami az égbe tekint a madarak után. Viharban meg villámok képét nyeli. De most a Nap lehelte be melegét. Szétnyílt felhők habja közül jöttek és fejjel rohantak a szoba üres falának. Majd - mint egy lassított felvételen - lecsúsztak és elterültek a padló faillatú testén. Egy csendes padlásszoba és egy fényhíd a felhőkbe. Ma csak ennyit festettem szavaimmal a szakadt percek vásznára.

Görög (közös munka Angélával (BoBar))

Egy erdő
(click here to read in english)

Különös erdő volt, félhold alakú. A nyugati csúcsánál állt. Nézte a befelé vezető ösvényt. Tudta, hogy az ösvény hosszasan kanyarog az erdő mélyére. Kidőlt fákra és ezüstös derengésre emlékezett. A végén volt egy tisztás, amin egy öreg viskó állt. Meleg fény áradt ki az ablakain. Semmi hang. Semmi mozgás. Csak a sárgán világító fény. Úgy emlékezett járt már egyszer ott gyerekkorában. De többre nem emlékezett... vagy csak nem akarta felidézni. Valami furcsa érzés vett rajta erőt. Mintha sohasem lett volna idevezető út. Mintha sohasem lett volna tovább vezető út. Mintha ő maga sem létezett volna soha.

Virágok

A lángoló ég karmai

Készüljetek fel
mondta ősi nyelven és

Kivitt minket a sivatagba
Kérdezte látjuk-e

Hosszan mentünk a méregfogakkal
Kirakott kanyargó úton
Számolva a homokszemeket
De mikor már nem ismertük
Tovább a számokat
Hirtelen véget ért az ösvény
Megálltunk és Ő

Várt
Várt
Várt

Sokáig a ziháló csöndben
Kérdezte érezzük-e

Tombolt minden fent és lent
Kérdezte értjük-e

Mi csak ültünk egymás mellett és vártunk

Felhőket evett és homokot
Ivott
Táncolt és kántált
Villámhullámokon ringott
Parazsat szórt körénk
Jeleket rajzolt

Füstvárak épültek a káoszvölgyben
Kérdezte tudjuk-e

Tündérek és szellemek jöttek
Kérdezte tetszik-e

Jégdarabok pattantak le pikkelyekről
Kérdeztük félt-e már

Hold és Nap forgott fejünk felett
Csillagokat köpködve

Telt vajon az idő
Nem tudni, DE

Mikor megjelent és árnyékba borított élőt s holtat
Azt feleltük most már látjuk
És

Megfagyott ereinkben a vér.

Kert
eredeti méretben (in original size)

wonderland
eredeti méretben (in original size)

Fordítások

Henry Rollins: I Know You

I know you. You were too short. You had bad skin. You couldn't talk to them very well. Words didn't seem to work. They lied when they came out of your mouth. You tried so hard to understand them. You wanted to be part of what was happening. You saw them having fun and it seemed like such a mystery. Almost magic. Made you think that there was something wrong with you. You'd look in the mirror and try to find it. You thought that you were ugly and that everyone was looking at you. So you learned to be invisible. To look down. To avoid conversation.

The hours, days, weekends. Ah, the weekend nights alone. Where were you? In the basement? In the attic? In your room? Working some job - just to have something to do. Just to have a place to put yourself. Just to have a way to get away from them. A chance to get away from the ones that made you feel so strange and ill at ease inside yourself.

Did you ever get invited to one of their parties? You sat and wondered if you would go or not. For hours you imagined the scenarios that might transpire. They would laugh at you. If you would know what to do. If you'd have the right things on. If they would notice that you came from a different planet.

Did you get all brave in your thoughts? Like you going to be able to go in there and deal with it and have a great time. Did you think that you might be the life of the party? That all these people were gonna talk to you and you would find out that you were wrong? That you had a lot of friends and you weren't so strange after all?

Did you end up going? Did they mess with you? Did they single you out? Did you find out that you were invited because they thought you were so weird? Yeah, I think I know you. You spent a lot of time full of hate. A hate that was pure sunshine. A hate that saw for miles. A hate that kept you up at night. A hate that filled your every waking moment. A hate that carried you for a long time.

Yes, I think I know you. You couldn't figure out what they saw in the way they lived.

Home was not home. Your room was home. A corner was home. The place they weren't, that was home. I know you.

You're sensitive and you hide it because you fear getting stepped on one more time. It seems that when you show a part of yourself that is the least bit vulnerable someone takes advantage of you. One of them steps on you.

They mistake kindliness for weakness. But you know the difference. You've been the brunt of their weakness for years. And strength is something you know a bit about because you had to be strong to keep yourself alive.

You know yourself very well now and you don't trust people. You know them too well.

You try to find that special person. Someone you can be with. Someone you can touch. Someone you can talk to. Someone you don't feel so strange around and you find that they don't really exist. You feel closer to people on movie screens.

Yeah, I think I know you. You spend a lot of time daydreaming and people have made comment to that effect. Telling you that you're self involved, and self centred.

But they don't know, do they? About the long night shifts alone. About the years of keeping yourself company. All the nights you wrapped your arms around yourself so you could imagine someone holding you. The hours of indecision, self doubt. The intense depression. The blinding hate. The rage that made you stagger. The devastation of rejection.

Well, maybe they do know. But if they do, they sure do a good job of hiding it. It astounds you how they can be so smooth. How they seem to pass through life as if life itself was some divine gift and it infuriates you to watch yourself with your apparent skill at finding every way possible to screw it up.

For you life is a long trip. Terrifying and wonderful. Birds sing to you at night. The rain and the sun the changing seasons are true friends. Solitude is a hard won ally, faithful and patient.

Yeah, I think I know you.


Henry Rollins: Ismerlek

Ismerlek. Túl alacsony voltál. Probléma volt a bőröddel. Nehezen beszélgettél velük. Úgy tűnt nem működnek a szavak. Hazugsággá formálódtak, ahogy kijöttek a szádon. Küzdöttél, hogy megértsd őket. Csak a része akartál lenni a történéseknek. Láttad mennyire jól érzik magukat és ez számodra maga volt a rejtély. Majdhogynem varázslat. Folyton azt juttatta az eszedbe, hogy valami gond lehet veled. Folyton a tükörbe bámultál és próbáltál rájönni mi lehet az. Azt gondoltad ocsmány vagy és mindenki folyton bámul. Így hát megtanultál láthatatlanná válni. A földet bámulni. A beszélgetések alól kibújni.

Az órák, a napok, a hétvégék. Ó igen, a hétvégék egyedül. Hol voltál? A pincében? A padlásszobában? A szobádban? Dolgoztál - pusztán csak azért, hogy csinálj valamit? Csak hogy találj egy helyet, ahová el tudod magadat helyezni. Hogy találj egy utat, amerre elmenekülhetsz előlük. Egy esélyt, hogy megszabadulj azoktól, akik miatt furának és betegnek érezted magad. Hogy kipihend magad egy kicsit.

Meghívtak valaha a partijaikra? Csak ültél és azon töprengtél, hogy menj vagy ne menj. Órákon át azon járt az agyad, hogy elképzelted az eseményeket, amik történhetnek. Talán ki fognak nevetni. Talán tudni fogod, mit kell tenned. Talán megfelelően öltözöl. Talán megjegyzik, hogy te egy másik bolygóról jöttél.

Gondolatban ugye összeszedted az összes bátorságod? Gondolatban képes voltál elmenni, megküzdeni a feladattal és jól érezni magad. Talán még az is eszedbe jutott, hogy te leszel az társaság középpontja? Hogy mindenki veled akar majd beszélgetni, minden eddigi tévhiteddel ellentétben? Hogy valójában hemzsegnek körülötted a barátok és nem is vagy olyan elfogadhatatlan?

Elmentél végül? Szemétkedtek veled? Kiszemeltek, mint áldozatot? Rá kellett jönnöd, hogy csak azért hívtak meg, mert annyira bizarrnak véltek? Igen, azt hiszem ismerlek. Rengeteg idődet töltötte ki a gyűlölet. A gyűlölet, ami olyan, mint a színtiszta napsugár. A gyűlölet, ami mérföldekre ellátszik. Ami nem hagy éjjel aludni. Ami minden éber percedet kitölti. Ami már régesrég legyőzött.

Igen, azt hiszem ismerlek. Te nem láttad azt, amit ők láttak úgy, ahogy éltek.

Az otthon nem volt otthon. A szobád volt az otthon. Egy sarok volt az otthon. A hely, ahol ők nem voltak ott, az volt az otthon. Ismerlek.

Érzékeny vagy és ezt titkolod, mert attól rettegsz, hogy megint eltaposnak. Úgy tűnik, hogy ha a legkevésbé támadható részedet is mutatod meg, akkor is kihasználnak. Egyikük eltapos.

Összetévesztik a jóságot a gyengeséggel. De te tudod a különbséget. Éveken át te voltál a gyengeségük áldozata. És ha valamiről sokat tudsz, az az erő, mert erősnek kellett lenned, hogy életben maradj.

Elég jól kiigazodsz magadon és nem bízol már az emberekben. Túl jól ismered őket.

Próbálod megtalálni azt a különleges valakit. Akivel együtt lehetsz. Akit megérinthetsz. Akivel beszélgethetsz. Aki nem zavaró a közeledben. De rájöttél, hogy nem létezik ilyen. A filmvászon szereplőihez vonzódsz.

Igen, azt hiszem ismerlek. Rengeteget ábrándozol napközben és ezért megszólnak az emberek. Azt mondják befelé forduló és önző vagy.

De ők nem ismernek vagy igen? Tudnak-e a hosszú és magányos éjjeli műszakokról? Az évekről, amikor csak te voltál a magad társasága. Minden éjszakáról, mikor magad köré fontad karjaidat, elképzelve, hogy más ölel át. A döntésképtelenség óráiról. A mély depresszióról. A vak gyűlöletről. A szédítő dühről. A visszautasítás pusztításáról.

Nos, talán tudnak. De ha így is van, ügyesen leplezik. Megdöbbent, hogyan tudnak annyira gördülékenyen élni. Ahogy élik az életüket, mintha csak valami isteni ajéndék volna. Roppant mód felbosszant, ahogy az új képességeddel látod magad, miként találsz meg minden módot arra, ahogy elcseszhető az egész.

Az életed egy hosszú utazás. Félelmetes és gyönyörű. Madarak énekelnek neked éjjel. Az eső és a nap, az évszakok, mind igaz barátaid. A magány kemény harcok árán elnyert szövetségesed, hűséges és türelmes.

Igen, azt hiszem ismerlek.


Vissza a főoldalhoz

hidden extra